Vádemelés nélkül lezárta az ügyészség az úzvölgyi keresztállítás ügyében indított büntetőeljárást

A Nemzet Útja (Calea Neamului) szervezet elnöke, Mihai Tîrnoveanu szerint a csíkszeredai ügyészség vádemelés nélkül lezárta az úzvölgyi katonatemető ügyében ellene indított büntetőeljárást.

Hírszerkesztő: Molnár Raymond
Vádemelés nélkül lezárta az ügyészség az úzvölgyi keresztállítás ügyében indított büntetőeljárást
Fotó: Veres Nándor

Tîrnoveanu szerdai Facebook-bejegyzésében azt írta, az úzvölgyi katonatemetőben 2023-ban végrehajtott keresztállítás miatt Hargita Megye Tanácsának elnöke, Csíkszentmárton önkormányzata és az Erdélyi Magyar Szövetség is feljelentést tett ellene.


Hirdetés

Ezek nyomán két büntetőeljárás is indult közösség elleni uszítás, gyűlöletre uszítás, rongálásra való felbujtás, birtokháborításra való felbujtás, sírgyalázás, valamint építési engedély nélkül végzett temetői munkálatok miatt. Később a két eljárást összevonták, most pedig vádemelés nélkül lezárták az ügyet – számolt be az Agerpres hírügynökség. A szervezet elnöke szerint „az első gyanúpontok” kapcsán az ügyészek megállapították, hogy nem történt bűncselekmény, a 150 fakereszt felállítása kapcsán pedig megjegyezték, hogy „bár fennáll a lehetősége, hogy ezeket engedély nélkül állították fel, ez nem esik a büntetőjog hatálya alá, mert az úzvölgyi nemzetközi katonatemető nem minősül műemléknek”.

A Nemzet Útja és más román szervezetek hívei tavaly július 8-án 150 fakeresztet állítottak fel a nemzetközi katonatemetőben a június 29-én eltávolított betonkeresztek helyébe. Borboly Csaba megyei tanácselnök aznap közölte, hogy ügyészségi feljelentést tett Mihai Tîrnoveanu ellen uszítás, rongálás és birtokháborítás miatt.

Frissítés:
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke érdeklődésünkre úgy fogalmazott, hogy nem tartják elfogadhatónak az indoklást, hiszen a nacionalista szervezet illetéktelenül meggyalázta a temetőt, ezért pedig felelniük kell. Mint mondta, dolgoznak a fellebbezésen, hiszen az ügyészség álláspontját a bíróságon meg lehet fellebezni. „Egy jogállamban a kegyeleti és a tulajdonjog szent és sérthetetlen” – zárta mondandóját.



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!