Hirdetés

Lehetőség szakmai fejlődésre

Közel kilencszáz résztvevővel zajlott az I. Székelyudvarhelyi Kórház Napok rendezvénysorozat. Tudományos szempontból is kiválóan teljesítettek a szervezők, hiszen tizenhárom szekcióban közel hatvan szakmai előadáson vehettek részt az érdeklődők.

Hadnagy Éva
Becsült olvasási idő: 2 perc
Lehetőség szakmai fejlődésre
Nagy érdeklődés. Hiánypótló rendezvény Fotó: Hodgyai István

Sikeresnek bizonyult az első alkalommal megrendezett Székelyudvarhelyi Kórház Napok rendezvénysorozat. Csütörtöktől szombatig közel hatvan színvonalas előadást követhettek figyelemmel a résztvevők, hazai és külföldi szakemberek tolmácsolásában. Nagy Gyula József, az egészségügyi intézmény főigazgatója érdeklődésünkre elmondta, rengeteg pozitív visszajelzést kaptak a résztvevőktől, ami azt bizonyítja, hogy érdemes volt belevágni a szervezésébe.

A szervezőbizottság a következő napokban kiértékeli az egész rendezvényt, ám jelen pillanatban úgy érezzük, hogy egy sikeres eseményen vagyunk túl

– fogalmazott az intézményvezető.

A szakmai előadások és kerekasztal-beszélgetések mellett, amelyek részeként konkrét eseteket is bemutattak, a legkülönfélébb szakterületeket érintve, kardiovaszkuláris prevencióra is sor került. A vállalkozóbb szelleműek kiszaladtak szombat reggel a Szejkére, a rendezvénysorozat részeként pedig a székelyudvarhelyi egészségügyi oktatás 70 éves történetét magában foglaló emlékkönyvet is bemutatták. A kiadvány 1949–2019 közötti időszakot foglalja magában. Mindezek mellett pedig az igencsak nagy népszerűségnek örvendő Semmelweis című film megtekintésére is volt lehetőség, a rendezvénysorozat záróakkordjaként.

Hodgyai István

Az esemény fő célja a szakmai tapasztalatcsere és a kapcsolatápolás mellett a városlakók felé való nyitás is volt.

– Közel kilencszázan regisztráltak előzetesen a rendezvényre, amit hatalmas sikerként értékeltünk, de igazán csak az elemzések után tudjuk meg, hogy a szakdolgozók mellett mennyire sikerült megmozgatnunk a városlakókat – mondta a főigazgató.

A kórháznapokat hagyományteremtő jelleggel szervezték meg, így jövőre mindenképp lesz folytatása. A rendezvénysorozat főszervezője a Székelyudvarhelyi Városi Kórház volt, partnerintézményei a Hargita Megyei Orvosi Kollégium, az Asszisztensek Rendje és Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!