Hirdetés

Birtokba vették az új sportpályát a csíkszentmártoni Tivai Nagy Imre Szakközépiskola tanulói

Birtokba vették az új, gumiburkolatos, hálóval körbevett és reflektorokkal felszerelt sportpályát a csíkszentmártoni Tivai Nagy Imre Szakközépiskola tanulói szerda reggel, pár nappal a tanévkezdés után. Az elöljárók köszöntése és a plébános áldása után már játszottak is a gyermekek. 

Péter Ágnes
Becsült olvasási idő: 3 perc
Birtokba vették az új sportpályát a csíkszentmártoni Tivai Nagy Imre Szakközépiskola tanulói
Az első kapura lövés az új pályán. A megyei tanácselnök nem védte ki Fotó: Bogács Éva

Átadták az új sportpályát a csíkszentmártoni Tivai Nagy Imre Szakközépiskola udvarán, pár nappal a tanévkezdés után. A szerda reggel megtartott ünnepélyes átadón elöljárók, a helyi plébános, tanárok és diákok vettek részt. 

A közel ötszázezer lejes beruházást a csíkszentmártoni önkormányzat közreműködésével valósították meg, Hargita Megye Tanácsa hatszázalékos áfavisszaosztásából, és a marosvásárhelyi Atlas Sport nevű sportépítkezésre szakosodott építőipari cég kivitelezte.

Birtalan Sándor, Csíkszentmárton polgármestere elmondta, hogy azért szánták erre a célra ezt az összeget, mert fontosnak tartják, hogy a községben élő gyermekek jól érezzék magukat az iskolában, és korszerű sportpályán tudjanak gyakorolni. A polgármester és Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke jókívánságokkal adta át az új sportpályát a tanulóknak.

Bogács Éva
Bemelegítés az első mérkőzések előtt. Örömmel használják

Pál Zoltán, a Tivai Nagy Imre Szakközépiskola igazgatója felhívta a figyelmet a drótháló mellett elhelyezett asztalra, amelyen megannyi kupa, díj és érem volt elhelyezve.

– A mellettünk levő asztalon az elmúlt tanév díjai láthatók, amelyet a testnevelő tanárok és a tehetséges diákjaink szereztek. Többféle díj van itt, különböző versenyeken, bajnokságokon szereztek kiváló eredményeket a diákok, akiket a testnevelő tanáraink készítettek fel. Ez is bizonyítja, hogy szükségünk van egy ilyen jól megépített pályára. Köszönet jár érte a támogatóknak, a munkásoknak

– mondta az igazgató az átadón. 

Kovács Zsolt plébános megáldotta az új sportpályát, majd a tanulók birtokba vették a gumiburkolatos, dróthálóval körbevett felületet. Szemmel láthatóan nagyon örültek az újdonságnak, a testnevelő tanár által vezetett bemelegítés után már labdával a kezükben játszottak.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!