Hirdetés

Hazug Pista kőbe vésett igazsága

Fenyőfákkal körbevett területen, magas talapzaton, a Maros mellett helyezték el Hazug Pista szobrát a gyergyóalfalviak. A baktai remeteként emlegetett Kőllő István egykori vadőr a történetei által kovácsolt közösséget: az emlékére állított szobor, a helyiek emlékezete tovább élteti őt a következő generációk számára is. A rendhagyó szoboravató ünnepséget szombaton két helyszínen tartották meg.

Boncina-Székely Szidónia
Becsült olvasási idő: 3 perc
Hazug Pista kőbe vésett igazsága
Hazug Pista szellemisége ma is él a településen Fotó: Boncina-Székely Szidónia

A gyergyóalfalvi Petőfi Sándor Művelődési Ház galériájában kezdődő ünnepségen Balázs József festőművész a szobor elkészítésének kezdeményezőjeként szólt a jelenlévőkhöz. Elmondta: értékeinket kötelességünk felkarolni, örök életűvé tenni és másoknak is megmutatni.

– Hazug Pista nevét be kell sorolnunk a művészetek tárházába, hiszen olyan egyéniség volt, aki történeteivel mindenkit tudott szórakoztatni. Nagyotmondó emberként megmozgatta a közösség lelkivilágát, szürreális képeket festve meséivel – vont párhuzamot a festészet világa és a baktai remete történetmesélése között Balázs József festőművész. Hangsúlyozta: Berecz András mesemondónak köszönhető, hogy felismerte ennek a rendkívüli embernek a tehetségét és megismertette a világgal a történeteit.

Kőrösi Antal szobrászművész az alkotás megszületésének körülményeiről beszélt a jelenlévőknek: a gyergyóújfalvi kőből készült alkotás a mesélés köve is lett, amelyet körbe lehet ülni és történetekkel szórakoztatni egymást.

– Gyermekkori emlékeimet, élményeimet idéztem fel a szobor megformázását megelőzően: családi összejöveteleken az idősebbek történeteket meséltek Hazug Pistáról, ezek szellemisége volt a kiindulópontom. Arra gondoltam, miért ne lehetne a Maros mellett róla egy faragott kő, amely az arcvonásait őrzi, és amely a mesének egy köve, hiszen a mese közösséget tud kovácsolni – fogalmazott Kőrösi Antal.

Berecz András Kossuth-díjas mesemondó és előadóművész Hazug Pista-történeteket mesélt a jelenlévőknek, mintegy érzékeltetve: nem mindig könnyű észrevenni, ha valaki igazat mond.

– Az igazat beszélő költő, mielőtt szól, jó, ha futni tanul, vagy remeteéletet választ magának… Pista bácsi olyan ajándék nekünk, aki az életével, a csodálatos meséivel, a természet szeretetével van jelen – mondta el Berecz András.

Boncina-Székely Szidónia

Gáll Szabolcs polgármester a baktai remete természet és állatvilág iránti szeretetét, csodálatát emelte ki.

– Amellett, hogy történetei színesebbé tették az emberek közötti viszonyokat, az adomái a természettel és a természetközeli élettel kapcsolatosak. Az életformája egy olyan példa, amelyet tanítani, érzékeltetni kell a felnövekvő generációkkal, erre kiváló lehetőség az a természeti környezet, ahol a szobrot elhelyeztük, ahol osztálykirándulásokkal, baráti találkozókkal lehet majd megtapasztalni a természet közelségét, a mesék erejét – fogalmazott az elöljáró.

Az ünnepség részeként Balázs József festőművész emléklapokat adott át a szobor elkészítésében segítséget nyújtó személyeknek, illetve Hazug Pista rokonainak, Kovács Tündének, valamint Váncza Norbertnek és családjának. A megemlékezés Baktán, a halász-vadász egyesület területén elhelyezett szobornál folytatódott.



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!