Hirdetés

Gróf Széchényi Imre-díjat kapott Becze István, a Székely Gazdaszervezetek Egyesületének elnöke Budapesten

Gróf Széchényi Imre-díjat kapott Becze István, a Székely Gazdaszervezetek Egyesületének elnöke, Hargita Megye Tanácsának megyei tanácsosa Budapesten a székelyföldi térségben tevékenykedő agrárszereplők támogatásáért, a falugazdászok munkájának és képzéseinek összefogásában nyújtott eredményes munkájáért.

Hírszerkesztő: Molnár Raymond
Gróf Széchényi Imre-díjat kapott Becze István, a Székely Gazdaszervezetek Egyesületének elnöke Budapesten
Fotó: Fekete István

A díjat Nagy István agrárminiszter adta át az államalapítás ünnepe alkalmából tartott állami kitüntetések és szakmai elismerések átadóján, csütörtökön, Budapesten. A tárcavezető arról beszélt, Magyarország születésnapja a hálaadásra késztet minket, amikor meg kell állnunk és hálát kell adnunk az életért meg az ételért.

– Meg kell adnunk a módját annak, hogy az ünnep, az ünnep legyen. Ez az alkalom pedig azt a célt is szolgálja, hogy köszönetet mondjunk a gazdatársadalomnak, amiért idén is új kenyér került az asztalra – mondta a tárcavezető hozzátéve: ebben mindenki munkája egyaránt fontos, mindenki munkájára szükség van, egy nemzet megmaradása pedig éppen ezektől a helytállásoktól függ.

Becze István

Becze István érdeklődésünkre elmondta, a díj nemcsak neki szól, hanem a székely gazdaszervezeteket támogató önkormányzati és intézményi vezetőknek, illetve azoknak a falugazdászoknak, akik nap mint nap dolgoznak a székely gazdatársadalom érdekében.  Hangsúlyozta, már több mint kétszáz gazdaszervezettel van megállapodásuk.

Becze István

Mint fogalmazott,

a díj még nagyobb lendületet ad a munka folytatásának. 

A díjátadóról itt olvashat, a díjazottak névsora pedig itt érhető el.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!