erős felhőzet
szórványos felhőzet
Egy tojásból két csirke
Egy hírportálra való hivatkozással hoztak nyilvánosságra az idei esztendő első kilenc hónapjára vonatkozóan pénzügyi adatokat, illetve azokkal kapcsolatos összeállítást. Abban szerepel a megyéknek visszautalt összegek statisztikája is. Nem ismertetnénk ezeket az adatsorokat, de elolvasva azokat, megakadt a szemünk egy szövegrészen: „… erdélyi megyék közül Bihar a befizetett adók 101 százalékát, Maros 104, Arad 108, Szatmár 130, Kovászna 138, Hargita 144, Szilágy pedig 159 százalékát kapta vissza”. Szó szerint értelmezve, ez azt jelentené, hogy többet kaptak vissza, mint a befizetett adók összege. Például Hargita megye esetében ez azt jelentené, hogy 100 lej értékű befizetett adóból 144 lejt kapott vissza (a befizetett adónak a 144%-át). Ha ez lehetséges, akkor az is lehetséges, hogy egy tojásból két csirke keljen ki, s a kemencébe betett kenyérből megsülés után kettő kerüljön ki. Folytathatnánk a példázódást, de álljunk itt meg és szögezzük le, hogy bizonyára az a bizonyos százalék a befizetett adók kvantuma és a „visszaosztásból” származó összeg közti különbséget fejezi ki (százalékarányban). Ami pedig az úgynevezett nagy adófizetői kategóriába tartozó cégeknek a bukaresti adózását illeti, az egy valós ügy, de jóval bonyolultabb, mint ahogy az első látásra tűnik vagy ahogy arról egyesek vélekednek: hatályos törvények rendelkeznek arról, s tehát egyrészt törvénymódosításra lenne szükség, másrészt pedig ez a rendszer egyaránt érinti az ország összes megyéjét, de nem egyformán, leginkább a jelentős gazdasági potenciált felmutató megyéket, köztük Konstancát, Prahovát, a fővárost, Ilfovot, Kolozst, Temest stb. A befizetett adók „helyben maradását” illetően is sokrétűbb a dolog, mint ahogy az első látásra tűnne: vannak olyan nagyvállalatok (például Hargita megyében is), amelyeknek gyáregységeik, részlegeik vannak az ország különböző településein (még a fővárosban is), s akkor hogy értendő az a bizonyos „helyben maradás”. Továbbá: ha minden befizetett adó helyben maradna, akkor miként lehetne finanszírozni a törvényhozási, a központi közigazgatási, az igazságszolgáltatási legfelsőbb intézményrendszert stb. Nem is beszélve az országos szintű és érdekeltségű infrastrukturális hálózatokról. De mindez sokkal alaposabb, körültekintőbb és részletesebb elemzést, tanulmányozást és jogszabályozási megközelítést igényel, mint ahogy azt egyesek viszonylag felületes módon elképzelik.
Hecser Zoltán
