Anya szurkol

Boncina-Székely Szidónia
Becsült olvasási idő: 3 perc

Meleg van, és délutánra még nagyobb lesz a hőség. Vagy esetleg elered az eső, de egy biztos: a bajnokságot nem fogják lefújni egy ilyen „apró” kellemetlenség miatt. Edződjön a gyermek, elvégre azért sportol… Vagy miért is?
Szülőként az egyik legnagyobb kihívásnak tartom azt, hogy a gyermekemnek szabad döntést adjak bizonyos élethelyzetekben. Még akkor is, ha esetleg már elképzeltem, hogy milyen életpályát fog bejárni, milyen sikeres lesz az én szempontjaim alapján választott hivatás vagy sport terén – tudjam elfogadni, ha ő azt mondja: mást szeretne. 
Mondjuk, nekem nem volt időm kigondolni, mit szeretnék faragni a fiamból, mivel négyévesen nagyon határozottan elém állt, és azt mondta: focizni szeretne. Egy pillanatig sem ellenkeztem, nem gyártottam elméleteket, egyszerűen beírattam (volna) a helyi csapatba, de az edző közölte, hogy ötéves kor alatti gyermekeknek nem vállal oktatást. A fiam lelkesedése ettől sem lohadt le, türelmesen kivárta a hiányzó egy évet, majd diadalmasan vonult be a műfüves pályára, ahol minden jel szerint magára talált. 


Hirdetés


Mivel én soha nem vettem részt semmiféle versenysportban, szerencsére fogalmam sem volt, hogy mibe vágtunk bele. Hogy hamarosan a gyermek edzésre fuvarozása lesz az egyik legfőbb délutáni programunk. Hogy az edzéseket előbb-utóbb megmérettetések követik, ami hétvégi bajnokságokat, fix családi programokat jelent. Hogy a kintiek mellett a lakásban is mindig van egy focilabda, használatban. Hogy az eső, a hideg vagy kánikula ellenére semmilyen meccset nem halasztanak el. Hogy a gyermek nem mondja azt egy-két év múlva, hogy most már kipróbál valami mást is, hanem immár hetedik éve ez képezi az élete egyik legfontosabb szeletét…
S hogy mit tesz ilyenkor egy alapjában véve parázós, kissé túlféltő anya? Jelen esetben napról napra a komfortzónáján kívülre merészkedik. Megpróbálja elsajátítani a játékszabályokat, focis témájú könyvekkel gazdagítja a családi könyvtárat. Nem próbálja viszont átvenni az edző szerepét, bár sokszor érez kísértést ehhez. Lelátókon tölti a hétvégéjét, igyekszik figyelni a játék menetét is, nemcsak azt, hogy a gyermek bírja-e az extrém megpróbáltatást. Nem hasonlítgat, méreget, és nem általánosít, bár tudja, hogy a versenysport erről (is) szól.
És mindezek mellett – bár jól látja a rendszer hiányosságait, a felmerülő igazságtalan helyzeteket is – örül. Mert a gyermek önbizalmat növesztett az évek alatt, és hihetetlen állóképességre tett szert. Barátokat szerzett és rengeteg tapasztalatot. S bár sokszor fáradt és csalódott egy-egy nehéz nap után, valami mégis viszi előre ezen az úton. Ez pedig annyira tiszteletre méltó, hogy csak támogatni és elismerni lehet. 



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!