Mindig örömmel nyugtázom, ha vidékünkön szép kezdeményezésről hallok, ilyen a Kis-Homoród mentén, Homoródalmáson nemrég megnyílt kisvendéglő is. Sándor Krisztina a családi örökséget nem csupán megmentette, hanem átértelmezve új funkciót is adott neki, s ezzel a helyi turizmus fellendítésében is nagy szerepet vállalt.
Ha Homoródszentmárton felől a Leányerdőn keresztül közelítjük meg a települést, a főút keresztezésében épp szemben találjuk magunkat a jó ízlésről árulkodó kisvendéglővel. Jobboldalt a modern, de a faluképbe szépen illeszkedő épület, bal oldalon pedig a régi ház tekintélyes öregúrként követeli ki magának a tiszteletet.

– A régi házat szépszüleim – Sándor András és Kenyeres Rebeka – építették, a mestergerendába vésett dátum szerint 1869-ben. A családból én ragaszkodtam ehhez az örökséghez, erős a kötődésem, mivel gyermek- és fiatalkorom nagy részét itt töltöttem. Ugyan Sepsiszentgyörgyön éltünk, de a vakációkban itt voltam a nagyszülőknél, ráadásul az óvodát is itt kezdtem el. Felnőttkoromban, a kolozsvári egyetemi éveim alatt tudatosodott bennem, hogy ezt a bennvalót meg akarom tartani, a nagy házat szeretném felújítani, és valamilyen formában a közösség szolgálatába állítani ezt a birtokot – mesél a kezdetekről a kisvendéglő megálmodója, Sándor Krisztina.

A telek a régi házzal együtt 2015-ben került családi örökség révén a birtokába, és akárcsak sokan mások a környéken, kezdetben ő is agroturisztikai panziót képzelt el, de mire az ingatlan a nevére került, addig nagyjából kifutottak ezek a pályázatok. 

– Így más lehetőség után néztem, a LEADER-nél volt pályázási lehetőség vidéki, nem mezőgazdasági jellegű beruházásra. Akkor jött az ötlet, hogy ha panziót építünk, akkor előbb-utóbb vendéglőre is szükség lesz, ezért mi megfordítottuk, és előbb a kisvendéglőt építettük fel. 2018-ban pályáztuk meg, majd a tervek elkészítése után 2019 szeptemberében kezdtük el az építkezést, és végre, négy év után, 2023 októberében megnyitottuk az Almárium kisvendéglőt – mondja.

Az új épület helyén egy 1960-ban épült faház volt két szobával, nyári konyhával, kemencével, de a házigazda szerint nem volt építészeti értéke. A vizenyős talaj miatt az alapja teljesen átázott, ezért mindenki azt javasolta, bontsák le. Az innen megmentett faanyagot felhasználták az udvar hátsó részén kialakított teraszhoz.

– Egy lebontott régi csűr faanyagából épült a hatvanas években ez a ház, ugyanis a kollektivizálás kezdetén, az ötvenes években, „odahátra, Vargyasban”, ahogy mi mondjuk, az Almási-barlang környékén, a nagy kaszálók részen volt egy nyári szállásunk, illetve egy csűr, ahol akár hetekig is ott laktak a régiek. A kollektivizálás után a magántulajdon megszűnt, ezért nagyon sok almási elbontatta a csűrt, és hazahozta. Tehát ez a faanyag most harmadjára kapott funkciót. A vendéglő dizájnjába is beépítettük ezeket a régi gerendaelemeket.

A vendéglő építésekor a telek behatárolta az épület méretét, Krisztina pedig azt kérte a tervezőtől, hogy úgy férjen meg egy udvarban egymás mellett a régi és az új ház, hogy az új ne nője túl a régit.
– A családi szóhasználatunkban az volt a nagyház, ezért nem szerettem volna, ha magasabb épületet húzunk fel, és illeszkednie kellett egy viszonylag zárt szerkezű faluképbe is – mondja Krisztina, aki a vendéglő galériáját is már a kezdetekkor megfogalmazta, hisz a keskeny teret így lehetett növelni. Both András csíkszeredai tervező jól ismerte a homoródmenti építészetet, és abban már az elején megegyeztek, hogy hajazhat a régi házra, de ne ragaszkodjanak feltétlenül a régi ház homlokzati díszeihez, pontosan azért, hogy ne kapjon az új ház nagyobb figyelmet. A régi ház ablakai között faragott díszek láthatók, a tetőrészen egy vakablak felirattal, de az új ház homlokzatára nem kerültek különösebb díszítőelemek. A tervező szándékosan nem tervezett az új házra ilyen elemeket, hogy ne duplázza, ne ismételje, ne vonja el a figyelmet a több mint százötven éves házról.

A csűr az élettér része

A csűrnek is érdekes története van, meséli Krisztina, 1996-ban egy tűzvész után újra kellett építeni. 

– Egy februári éjszakán leégett egymás mellett hat csűr, többek közt a nagyapáméké is, s mivel akkor még gazdálkodtak, az állatok miatt nagyon gyorsan újra kellett építeni. Tulajdonképpen ez egy hozott csűr, Gyepesből vásárolták, és ahogy tudták, kalákában újjáépítették. Nekem a régi csűr volt az igazi, azt nagyobb gonddal építették, volt benne műhely, gyalupaddal, de az mind a tűz martalékává vált. Ezt a hozott csűrt utólag sem tudtam úgy megszeretni, látom a gerendák illesztésénél, hogy sebtibe’ dobták össze, nem volt idő a részletekre. Ennek ellenére meghagytuk, mert ragaszkodom a tájkép megőrzéséhez, ugyanis Székelyföldön a csűrök zárják le az udvart, az életteret, az életet, és nem tudom elképzelni, hogy ne legyen csűr az udvar végében. 

A csűrön túl egy nagy összefüggő tanorok terül el, minden szomszédnak hátranyúlik a kertje, s ezzel a telekkel, a csűrrel, illetve a régi házzal szeretnének még valamit kezdeni a tulajdonosok, néhány vendégszobát szeretnének kialakítani. Almáson jelenleg elég sok közösségi tér van, egyrészt már van egy kultúrcsűr, az unitárius egyházközség papkertjében épül egy egyházi beruházás tizennyolc szobával, konferencia­teremmel, ugyanakkor az önkormányzatnak is van nappali idősek otthona és egy nagy kultúrotthon. 

Új életre keltek a régi bútorok

A régi ház bútorzata megmaradt, néhány – két 1848-as gyönyörű festett almárium és egy kaszten – átkerült a vendéglőbe. A kilencvenes években nagyon sok régi festett bútort elvittek a kereskedők a Homoródmentéről, többek közt ezeket az almáriumokat is, de Krisztinának sikerült visszavásárolnia. Az 1800-as években élt egy Balázs vezetéknevű bútorfestőcsalád Almáson, amely akkoriban az egész Homoródmentének dolgozott, és nagy valószínűséggel a megmaradt örökség is az ő keze munkájuk. 
A kisvendéglő belső terének kialakítására nem kértek fel dizájnert, Krisztina a saját ízlésére szabta.

– A régi elemeket keverni akartam az újjal, a vendéglőnél is szempont volt, hogy a hagyományokat követő, de a mai igényeket is kielégítő kisvendéglő legyen. A régi kiegészítő bútorokat úgy helyeztük el, hogy ne legyen túlzsúfolt a tér. A teraszon pedig kizárólag csak régi bútorzat van, ahány szék, asztal, annyiféle, többnyire almási, helyben készített bútorok, de Attila (Krisztina férje – szerk. megj.) révén Gyimesközéplokról is került néhány szép darab. A székpárnák régi zsákvászonból készültek, amelyek szintén a nagy házból, a családi hozományból kerültek ki. Az egyedi kézműves lámpákat az almási származású Kádár Kincső készítette tojáskartonból. Az asztalok, két padláda, a korlát és lépcső egy Gagyban élő asztalos munkáját dicséri.

Házi ízekkel várják a vendégeket

A vendéglő tulajdonosai arra törekednek, hogy amennyire lehetséges, helyi alapanyagból állítsák össze a menüt. Különleges az étlapon a bivalytokány, amely alapanyaga egy helyi állatorvos farmjáról kerül ki, akárcsak a lúd, amiből a pásté­tom készül. Szintén helyiek a Sándor család hírneves kézműves sajtjai, amelyeket feltehetően már minden környékbeli sajtkedvelő megkóstolt. A viszonylag forgalmas útszakaszon található vendéglőben, amely déltől este tíz óráig tart nyitva, nem csupán helyiek vagy előre bejelentkező csoportok fordulnak meg, hanem átutazó vendégek is megállnak. A házi ízeket kínáló kisvendéglő étlapját Orbán Ferenc séf, a Székely Konyha és Kert főszerkesztője állította össze a hagyományos ételek újragondolását szem előtt tartva.